Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

Milyen pályázatíró OKJ tanfolyamot válasszak?

Sokan kérdezik, hogy melyik a legjobb pályázatírói OKJ tanfolyam, hogy érdemes-e elvégezni, hogy a későbbiekben mit lehet vele kezdeni, hol lehet vele elhyelzkedni. Mivel ennyien érdekel titeket a téma, arra gondoltam, hogy érdemes lenne néhány szót szólni ezekről a képzésekről.

Nyilván nem mindegy, hogy az adott OKJ tanfolyamot kik és hogyan tanítják. Fontos tudni, hogy azok a legjobb tanárok, akik mguk is pályázatírással foglalkoznak, de ezt nyilván nem olyan egyszerű leellenőrizni egy OKJ képzés előtt. A legkevésbé szerintem felsőoktatásban lehet pályázatírást és projektmenedzsmentet tanulni Az sem mindig  egészséges, ha a Támogatótól tanul valaki pályázatot írni. A Támogató a másik oldalon ül, általában nem sok fogalma van a pályázatíró oldalról, akármit is mond. A Támogató által szervezett, vagy általa oktatott tanfolyamok akkor jók, ha már egy konkrét pályázaton dolgozik valaki, és megpróbálja megérteni, hogyan gondolkodik a másik fél. (Azaz tőlük nem tanulni lehet, hanem megérteni őket).

Fontos szempont az OKJ tanfolyam kiválasztása során az is, hogy a tematika mennyire friss, mennyire aktuális. Az EU teljes támogatási rendszere megújul 2014-ben, azaz akkor majd szinte mindent újra kell tanulni. Módszereket, technikákat, logikát nem, de minden részletszabályt igen. A legtöbb képző ezzel még egyáltalán nem számol, és véletlenül se menjetek olyan tanfolyamra, ami NFT II-ről, meg Európa Tervről szól. NFT II-ről és Európa Tervről legutoljára 2006-ban volt szó, ezek a fogalmak azóta nem is léteznek, azaz azt a tematikát azóta senki nem frissítette!

 

OKJ mellett? OKJ-val szemben? 1.

Nagyon sok olyan ember van most, akinek nem sikerült az egyetemi felvételi, ezért jelentkezett valamilyen OKJ képzésre, mivel úgy gondolják, hogy fontos lenne, hogy a kimaradó egy évet hasznosan töltsék el. Sokan azért is válsztják vidékiként ezeket az OKJ-s képzéseket, mert szeretnének Pestre jönni, hogy önállóvá váljanak, de ha nem sikerült az egyetemek egyikére sem bekerülni, akkor nem marad más, mint ezek a tanfolyamok. DE persze továbbra is kérdéses, hogy megéri-e ezekbe az OKJ képzésekbe időt, pénzt és energiát áldozni?

Vannak olyan esetek, amikor az OKJ mindenképpen csalódást jelent. Például, ha a hallgató nem kapja meg azt a tudást, ami segíthetne a fejlődésében. Persze az OKJ képzés alatt mindig vannak töltelék tárgyak, de érhetnek minket kellemes meglepetések is, ha vannak olyan tárgyak, amelyekre nem számítunk, viszont később kiderül róla, hogy használható tudást tud adni. Persze ezektől eltekintve, ha az OKJ-s oktatás erősen ingadozó színvonalú, akkor nyilvánvaló, hogy elégedetlenek vagyunk az OKJ képzéssel, mert hozzászoktunk egy színvonalhoz az egyetemen, és felsőfokú képzés lévén ettől is azt vagy legalábbis valami igen hasonlót várunk.

A leérettségizett fiatalok különféle művészeti OKJ képzések közül is válogathatnak. Nagy népszerűségnek örvendenek a három évig tartó költségtérítéses színészképzők. A művészeti egyetemeken (Színmű, Képző, Ipar) általában 10-15-szörös a túljelentkezés, de nem ritka a 20-25-szörös. Ezt a tanulási igényt ragadják meg az OKJ-s végzettséget (Színész II. – segédszínész) adó színészképzők. Egyedüli különbség itt a diákok mennyiségében, illetve a képzés hosszúságában rejlik, de sok tanár átjár, és az államvizsga is hasonló. Meg az SZFE diákjai büszkébbek. Egyértelműen a SZFE-n végzetteknek nagyobb az esélyük a munkavállalásra a kapcsolati tőke miatt. Ebben a szakmában ez az egyetlen, ami számít. De az OKJ tanfolyam mindenképpen egy erős lehetőség mindenkinek, a képzés is széles körű, nagy a tanári paletta, jó a közeg, értékes a képzés.

 

A fertőtlenítő, sterilizáló OKJ tanfolyamokról

okj.jpgA fertőtlenítő/sterilizáló OKJ tanfolyam az egészségügy területére sorolható és egy olyan részszakképesítést jelent, amit az alsó középfokú tanfolyamok között találunk meg és amellyet 360-440 órában lehet elsajátítani, tehát viszonylag egészen hamar.

 

A fertőtlenítő-sterilező OKJ tanfolyam általános adatai.

A szakképesítés OKJ száma: 31 725 01

A szakképesítés szintje: alsó középfokú részszakképesítés

A szakképesítés tanulmányi területe: Orvosi diagnosztikai és kezelési technológiák (725)

A szakképesítés típusa: részszakképesítés

Szakmacsoport: Egészségügy

 

De mit is csinál pontosan a fertőtlenítő-sterilező OKJ-s szakember?

Az OKJ-s képesítéssel rendelkező fertőtlenítő feladata összefügg a fertőtlenítéssel, sterilizálással, az ezzel kapcsolatos feladatokat kell ellátnia. Ennek értelmében tudnia kell, hogy mely anyagokat, eszközöket és műszereket lehet felhasználni a célra, ezeket képes csoportosítani, átvizsgálni, karbantartani, csomagolni és megcímkézni. A megfelelő technológia alkalmazásával műszerek és eszközök tisztítását, fertőtlenítését végzi. A sterilizáló gépeket üzemelteti és azokat is karbantartja, illetve ellenőrzi a sterilizálás hatékonyságát is. A betegellátásban, járványügyi gyakorlatban speciális fertőtlenítő eljárásokat alkalmaz.

A sterilizáló OKJ-s képesítéshez szorosan kapcsolódik az ápolási asszisztensi OKJ tanfolyam is.

 

Ha nem jött össze a felvételi

Akit most nem vettek fel az egyetemre a kívánt szakra, akkor augusztus 12-ig még van esélye pótfelvételire jelentkezni, de ezenkívül jó alternatívát jelenthetnek az OKJ-s képzések is.

A statisztikákból kiderül, hogy idén 32.000 jelentkezőt nem vettek fel, mivel nem érték el a szükséges ponthatárokat. Azonban, akik nem szeretnének egy évet hagyni kárba menni, azoknak érdemes megpróbálkozni a pótfelvételivel vagy esetleg az OKJ-s tanfolyamok valamelyikével. Ez persze nem jelenti azt, hogy fel kellene adni az álmunkat, hiszen az egy év alatt újra fel lehet készülni a felvételire, lehet újra érettségizni vagy akár egy OKJ-s végzettséggel is gazdagodhat a tudásunk, amivel akár még munkába is állhatunk, mielőtt újra próbálkoznánk az egyetemmel. A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola rektora szerint is az OKJ-s, vagy a két éves Felsőoktatási Szakképzések sokaknak jó alternatívát jelenthetnek. "Szívesen ajánljuk a felsőoktatási szakképzési formát is ahol a követelmények a tanulás során azonosak az alapszakos követelményekkel, úgyhogy az itt elvégzett tantárgyak egy részét később be lehet számítani, tehát át lehet később mozogni az alapszakokra is, ez egy jó lehetőség".

Tehát nem kell keseregni annak sem, akinek idén épp nem sikerült a jelentkezés, hiszen az OKJ egy gyakorlatorientált és piacképes szakmát is adhat a kezünkbe egy év alatt, ha jól választunk.

 

Egyre több érettségizett fiatal választ OKJ-s szakmát

Míg korábban az OKJ-s képzéseknek, tanfolyamoknak volt némi negatív híre, hiszen sokan azt gondolták, hogy csak azok választják ezeket a képzéseket, akiknek nincs elegendő pontja ahhoz, hogyí felvegyék őket az egyetemre, tehát tulajdonképpen a kevésbé okosak egy kitörési lehetőségeként beszéltek az OKJ képzésekről. Azonban ma már az OKJ presztízse egyre nagyobb, hiszen világossá vált, hogy ha jól választunk, akkor a munkaerőpiacon is hatékonyabban érvényesülhetünk egy ilyen képesítéssel, mint az egyetemi vagy főiskolai végzettséggel.

Az OKJ képzéseket ma már egyre több érettségizett diák választja, hiszen felismerték a benne rejlő lehetőségeket. Az OKJ ugyanis rövidebb idő alatt ad egyfajta képesítést a kezükbe, így ha érettségi után nem sokkal szeretnének munkába állni, akkor mindenképpen ezt fogják választani, hiszen az egyetemeken minimum három évre van szükség ahhoz, hogy az adott képesítésről papírt szerezhessünk.

Ezenfelül persze az OKJ-s tanfolyamokra való jelentkezést motiválja az is, hogy nemcsak rövidebb idő alatt lehet itt papírhoz jutni, hanem, hogy a megszerzett képesítés sokkal inkább gyakorlatorientált, mint egy egyetemi diplomával megszerzett kompetenciák. Az egyetemeken még mindig inkább az elméleti diszcíplinák dominálnak, de kérdés, hogy ezekkel mennyire lehet jól helyezkedni, hogy ezek mennyire alkalmasak arra, hogy a munkaerőpiacon is jól boldogulhassunk vele. Az viszont tény, hogx az OKJ-s képzések kifejezetten a munkaerőpiac igényeihez igazodnak, ezért úgy tűnik, hogy a későbbiekben kifizetődőbb az, ha ezekkel a tanfolyamokkal próbálkozunk.

 

Pályamódosítás és pályaelhagyás

okj19.jpgA mai felgyorsult világban nagyon sok ember kényszerül rá vagy dönt úgy, hogy megszokott munkahelyi környezetét elhagyva új pálya után néz - erre kiválóan alkalmasak az OKJ tanfolyamok, melyekkel gyorsan lehet új szakmát szerezni és gyorsan megújult erővel lehet visszakerülni a munkaerőpiacra.

Persze azzal fontos tisztában lenni, hogy bármi is legyen a pályamódosítás oka, mindig megtervezetten és átgondoltan kell azt megvalósítani. Nincs értelme tehát kapkodva otthagyni a munkánkat és beíratkozni az első szembejövő OKJ tanfolyamra, ehelyett fontos, hogy az egyén maximálisan tisztában legyen a váltással kapcsolatos belső motivációival. Különösen fontos szempont ez a kérdés akkor, ha a pályamódosítás saját választás és nem a külső körülmények eredménye. Ilyen esetben értékelni kell, hogy annak idején miért döntöttünk választott foglalkozásunk mellett, valamint, hogy az elégedetlenségünk alapját képző tényezőkben hogyan érhetjük el a kívánt változást, milyen OKJ képzés lenne a számunkra legideálisabb, vagy, hogy milyen irányba lenne érdemes leginkább tovább indulni. Fel kell mérnünk az anyagi lehetőségeinket is, hogy megengedhetjük-e magunknak, hogy évekig bevétel nélkül tartsuk fent magunkat, amíg meg nem találjuk új céljainkat, álmunkat, OKJ-s végzettséggel betölthető munkakörünket. Amíg ezeket a dolgokat nem tudjuk alaposan átgondolni, addig igen nagy kockázat elhagyni a biztos, stabil munkahelyünket, ahol minden hónapban fix fizetésért dolgozhatunk.

 

Az informatikai rendszergazda OKJ képzés

okj18.jpgAz informatikai rendszergazda OKJ képzés azoknak ajánlott, akik szeretnének professzionális tudást szerezni a hálózatok építésében, tervezésében, kivitelezésében és üzemeltetésében.Ezen az OKJ tanfolyamokon széles ismeretet szerezhetünk a hálózattelepítés és -üzemeltetés terén, valamint biztonságtechnikai és webmesteri tudásra tehetünk szert, ennek eredményeként az OKJ képzésekből olyan, a szakmájukban magas fokon jártas hálózati szakemberek kerülnek ki, akik a legmodernebb hálózati eszközöket is ismerik és azokat gyakorlatban tudják konfigurálni. A fentiekre való tekintettel ajánljuk a képzést mindazoknak, akik magas szintű elméleti és gyakorlati tudást akarnak szerezni a számítógépes hálózatokkal kapcsolatban és rendszergazdaként szeretnének majd dolgozni kis- és középvállalatoknál.

Az OKJ tanfolyamokon el lehet sajátítani a Windows és Linux szerverek telepítését és üzemeltetését, a hálózati eszközök menedzselését, az adatbázisok kezelését, illetve a weboldalak készítését, a webhosting üzelmetetését. Ezenfelül az OKJ-s tananyag része a hálózati eszközök menedzselése, az adatbázisok kezelése, a weboldalak készítése, webhosting üzemeltetése, a számítógép összeszerelése, telepítése, konfigurálása, az IT hálózat biztonság, illetve a kapcsolás és forgalomirányítás vállalati hálózatokban.

Ha a hallgatók sikeresen elvégzik ezeket a modulokat és megszerzik az OKJ-s bizonyítványt, akkor a következő munkakörökben tudnak a későbbiek folyamán elhelyezkedni.

  • Informatikai rendszergazda

  • IT biztonságtechnikus

  • Hálózatüzemeltető

  • Webmester

  • Számítógép telepítő

  • Számítógép-szerelő

  • Informatikai és kommunikációs rendszerek felhasználóit támogató technikus

  • Szoftver telepítő, üzemeltető

Mit kell tudni az egészségügyi OKJ tanfolyamokról?

okj16.jpgNapjainkban az egészségügyi OKJ tanfolyamok egyre népsterűbbek és egyre többen vannak, mivel az egészsgügyben egyre többféle szakemberre van szükség. Nyilvánvalóan felmerül a kérdés, hogy miért fokozódik az egészségügyi OKJ képzések iránt a kereslet a magyar továbbtanulni vágyók körében?

 

Mi az oka ezen OKJ-s tanfolyamok népszerűségének?

Az egészségügyi OKJ-k azért váltak divatossá, mert több közülük rugalmas, szabad kerektek között végezhető munka betöltésére teszi alkalmassá a végzett hallhatókat. Nagyon sok olyan OKJ tanfolyam van ugyanis (masszőr OKJ képzések vagy ezekhez hasonló más tanfolyamok), amik a sikeres vizsga után egy olyan szakmához juttatják diákjaikat, amely akár magánpraxisban, rugalmas, egyénileg összeállított, és nem kívülről meghatározott munkarendben is folytathatóak. Másrészt lényeges tényező lehet az a tendencia is, hogy az egészségügyi szolgáltatások iránti igény hazánkban – a gazdasági válságállapot ellenére is – évről-évre egyre csak növekszik – az egészségügyi képzések népszerűségében tehát a szakma iránti kereslet folytonos növekedése is lényeges szerepet játszik.

 

Kinek ajánlottak az egészségügyi OKJ tanfolyamok?

Az alapvető személyiségjegyek és szakmai kompetenciák között fontos megemlíteni a szociális érzékenységet. Az egészségügyi OKJ képzésekkel megszerezhető szakmák mind olyanok, hogy mindennapi gyakorlásuk közben művelőjük óhatatlanul folyamatos kapcsolatban áll a legkülönbözőbb emberekkel, ezért fontos, hogy az OKJ-s tanfolyamokra beíratkozók szeressenek emberekkel foglalkozni, nagy legyen bennük az empatikus képesség, legyen megértő és türelmes.

 

Az Európai Uniós Gépkocsivezetői OKJ tanfolyamról

 

okj15.jpgMit csinál az európai Uniós gépkocsivezetői OKJ képesítéssel rendelkező személy?

A munkaterületének legfontosabb jellemzője, hogy ezek a szakemberek lényegében árufuvarozó vállalkozás alkalmazottjaiként végzik a tevékenységüket. Ezenfelül folyamatosan alkalmazza a jogszabályokat is, azokat a munkája során kiemelten betartja: ezek közül kiemelkedő jelentőséggel bírnak a járművek közlekedésére, a rakomány elhelyezésére, a vámeljárásokra, valamint a gépkocsivezetők vezetési és pihenőidejére vonatkozó előírások. Az OKJ szakembereknek oda kell figyelni arra, hogy feladataikat önállóan (sokszor külföldön, idegennyelvismeret hiányában, idegen környezetben) is el tudják végezni, ennek során fokozottan ügyelniük kell tevékenységük gazdaságos és környezetkímélő megvalósítására, a rakomány épségére.

 

A hivatásos, OKJ-s papírral rendelkező tehergépkocsi-vezetők alapvetően a következő tevékenységeket végzik:

• A jármű műszaki átvétele egy fuvar feladat megkezdése előtt,

• Kiállás a szerződés szerinti felrakó helyre,

• A rakomány átvétele, ellenőrzése a fuvarlevél alapján, a rakomány elhelyezés és rögzítés irányítása,

• Az okmányok kezelése,

• A rakomány elszállítása a közlekedési szabályok betartásával a kijelölt helyre,

• A rakomány épségének megóvása a fuvarfeladat végrehajtása során,

• A határátlépéssel kapcsolatos teendők végzése

• Szükség esetén a jármű hibáinak megállapítása, elhárítása a gépkocsivezetőtől elvárható szinten, műszaki mentés kérése,

• A rakomány biztonságos kiszolgáltatása a célállomásnál,

• Elszámolás a fuvarfeladat befejezését követően

 

A gyakorló mentőápoló OKJ-s tanfolyamokról

okj14.jpgA szirénázó mentőautó mindennapjaink részévé válik és már fel sem tűnik, ha elhalad egy mellettünk. Pedig a jármű minden esetben olyan emberhez megy ki, aki bajban van és lehet, hogy állapota életveszélyes. Éppen ezért a mentőápolónak mindennap kihívásokkal, kemény helyzetekkel kell szembenézni. Ezek az OKJ-s tanfolyamok tehát tényleg csak azoknak ajánlottak, akik úgy érzik, hogy szeretnék életüket az emberek megmentésére áldozni, hogy segíteni és ellátni szeretnének, valamint, hogy erre pszichésen is felkészültek.

 

A kétéves gyakorló mentőápoló képzés során az alábbi modulokat tanítjuk:

11221-12 – Alapápolás

11110-12 – Egészségügyi alapismeretek

11222-12 – Klinikumi ismeretek

11165-12 – Mentéstechnika

11164-12 – Logisztika

11166-12 – Sürgősségi betegellátás

11498-12 – Foglalkoztatás I

11499-12 – Foglalkoztatás II

11500-12 – Munkahelyi egészség és biztonság

A gyakorlati óraszám nappali tagozaton: 952 óra + 160 óra nyári gyakorlat.

A gyakorlati óraszám esti tagozaton: 571 óra + 96 óra nyári gyakorlat.

 

Hasonló szakmák

Amennyiben a mentőszolgálat, az ezzel járó  stressz nem vonzó, de az életmentés, az egészségügyi munka mégis érdekel, ajánljuk a gyakorló ápoló szakmát, amely kórházi körülmények között biztosít sok szempontból hasonló munkakört. Rendelőintézetben az egészségügyi asszisztens végez ilyen típusú feladatokat.

 

A mérlegképes könyvelői OKJ tanfolyamokról

okj13.jpegMa már nagyon sok mérlegképes könyvelő létezik, akiknek feladatai igen sokrétűek, ráadásul meglehetősen sok mindenért felelősek, éppen ezért nem elegendő az OKJ tanfolyam elvégzése, később is folyamatos tanulásra és információszerzésre van szükségük ahhoz, hogy naprakészek legyenek az aktuális gazdasági-, adó- és pénzügyi szabályokkal, hogy egy cég pénzügyeit a lehető legjobban tudják navigálni.

A mérlegképes OKJ-s végzettséggel részt vehetünk a vállalkozások és egyéb szervezetek számviteli, pénzügyi, ügyviteli és információs rendszerének működtetésében, valamint az éves beszámolások elkészítésében is. Ez a szakember felelős a könyvvezetésért, illetve folyamatosan ellenőrzi más könyvelők munkáját, illetve a főkönyvi és a folyószámla kontírozást. Irányítja a beosztott számviteli dolgozók munkáját.

Az OKJ-s tanfolyam elvégzésével a hallgatók képessé válnak majd a könyvitel segítségével hasznosítható információkat nyújtani a vezetés számára egy időszaki tevékenységről, ellátni a számviteli törvény hatálya alá tartozó gazdálkodóknál mindazokat a feladatokat, amelyek a könyvviteli szolgáltatás körébe tartoznak, valamint elkészíteni a féléves és éves gazdasági-, pénzügyi helyzetet bemutató beszámolót a szervezeteknek, továbbá az év végi leltárt. Részt vesz a vállalkozások vagyoni pénzügyi és jövedelmezőségi helyzetének, jellemzőinek értékelésén.

 

A raktáros OKJ tanfolyamok

okj12.jpegA beszámolók és a tapasztalatok azt mutatják, hogy még ma is nagyon könnyű egy raktáros OKJ végzettséggel elhelyezkedni, bár a fizetés ugyan a legtöbbször nem kiemelkedő, viszont nyugodt életre számíthat az, aki a raktáros OKJ tanfolyamokkal munkába áll. Sokszor ki lehet fogni olyan munkákat, amikor semmi más dolga nincs az embernek, csak a pakkokat egy gép segítségével kirakodni. Persze itt is vannak továbblépési lehetőségek, hiszen a raktáros targoncát is vezethet, amivel sokkal felelősebb munkákat is végezhet, így nem szabad azt gondolni, hogy ezzel az OKJ-s képzéssel csak szűk munkakörben gondolkodhatunk.

 

A raktáros tanfolyam általános adatai:

 

A raktáros tanfolyam azonosító (OKJ) száma: 31 341 04

A raktáros tanfolyam képesítési szintje: alsó középfokú részszakképesítés

A raktáros tanfolyam felügyeleti szerve: Nemzeti Erőforrás Minisztérium

 

A raktáros tanfolyam jelentkezési feltétele: alapfokú iskolai végzettség

 

 

A raktáros tanfolyam eredményes elvégzését követően kézhez vett raktáros OKJbizonyítvány birtokában betölthető munkakörök:

 

FEOR száma: 4131 FEOR megnevezése: Készlet- és anyagnyilvántartó

Anyagátvevő, nyilvántartó

Anyagbeérkeztető

Anyagbevételező

Anyagnyilvántartó

Anyagszámadó

Anyagtételező

Áruátvevő

Árufogadó

Cikkszámgazda (alkatrésznyilvántartó)

Eszköznyilvántartó

Fogyóeszköz nyilvántartó

Jelmeztáros

Készletnyilvántartó

Raktári adminisztrátor

Sportszertáros

Szertáros

Tárgyieszköz-nyilvántartó

Vagyonnyilvántartó

Vasúti leltározó, nyilvántartó

 

 

A raktáros tanfolyam sikeres elvégzésével megszerezhető szakképesítésmunkaterületének rövid, jellemző leírása:

A termelési és nagykereskedelmi raktáros feladata a raktár működésével kapcsolatostevékenységek lebonyolítása.

 

A részszakképesítéssel rendelkező képes:

 

- Az áru be- és kitárolásához szükséges adminisztrációs feladatokat elvégezni

- Kezelni és ellenőrizni az árut

- Vezetni a raktári nyilvántartásokat

- Ellenőrizni a berendezések és informatikai eszközök működőképességét

- Előkészíteni és elvégezni az áruösszeállítást

- Előkészíteni az árukiszállítást

 

 

A raktáros tanfolyam során oktatott szakmai modulok:

11507-12 Az áruforgalom lebonyolítása

10030-12 Az áruforgalom tervezése, irányítása, elemzése

10032-12 Marketing

10036-12 Termelési és nagykereskedelmi raktározás

 



A vendéglátói eladó OKJ tanfolyamokról

okj11.jpgMa már Magyarországon is igen dinamikus ágazat a turizmus és az ezzel szorosan összefüggő vendéglátást. A Nemzetgazdasági Minisztérium a 2011-es évtől kiemelten ösztönzi a  vendéglátással kapcsolatos beruházásokat, így számos új üzlet megnyitása várható, ennek kapcsán pedig nagy számú új munkahely fog létesülni már a közeljövőben is. Azonban jelenleg még mindig igen nagy hiány tapasztalható a szakképzett munkaerőből, így érdemes vendéglátói eladói OKJ tanfolyamokat végezni, hiszen ezekkel igen jól és könnyen helyezkedhetünk el.

A vendéglátói eladó OKJ tnafolyamok leginkább azoknak ajánlottak, akik szeretnek emberek között dolgozni és akiknek fontos, hogy mozgalmas, vidám környezetben töltsék munkaidejüket. Ne feledkezzünk meg róla, hogy bár hivatalos statisztikákból az derül ki, hogy a turizmusban és vendéglátóiparban alacsony az elérhető jövedelem, a szakmai szervezetek felmérései szerint a szakképzettséggel rendelkező vendéglátói eladó OKJ-s papírral vendéglátóipari más a helyzet: esetükben a nagy többség elégedett a jövedelmével, hiszen köztudottan komoly összegű borravalóhoz is jutnak fizetésükön felül.

 

A munkakör leírása:

A vendéglátó eladó hidegkonyhai készítmények készítésének befejező műveleteit végzi, adagolja, tálalja, díszíti a készítményeket helybenfogyasztásra, vagy elvitelre. A vendéglátó eladó azakszerűen kezeli a gépeket. Kávét, reggeli italokat készít. A vendéglátó eladó képzettségének megfelelően képes az informatikai és telekommunikációs eszközök használatára, személyes kapcsolatot tart a (törzs) vendégekkel. Szintén a vendéglátó eladó feladatkörébe tartozik, hogy figyelemmel kísérje az árukészletet, tervezze és szervezze a beszerzést, betartja a számlázási előírásokat. A vendéglátó eladó egyúttal a higiéniai előírások betartásáért is felel.

 

A társasházkezelői OKJ tanfolyamokról

okj10.jpgNéhány éve megfigyelhető, hogy a társasházi ingatlanok piaca némiképp visszaesett és igen gyorsan átalakult. Az éleződő versenyhelyzet miatt a tulajdonosok és a lakók egyre körültekintőbben választják meg, hogy ki kezelje a társasházat. Éppen ezért manapság eleneghetetlenné váltak ezek az OKJ tanfolyamok, hiszen nélkülük nem sok esély van arra, hogy a lakóközösség alkalmazzon minket társasházuk ügyeinek intézésére. A szakmai kompetenciák egy évtizede még elegendőnek tántek, azonban ezek ma már kevésnek bizonyulnak, így mindenképp szükség van az OKJ-s papírra, mert csak a legfrissebb tudással felvértezett társasházkezelő szakemberek számára maradt hely az ingatlanpiacon, ők azonban továbbra is átlagon felüli jövedelemre és tartós, munkahelyre számíthatnak ebben a szférában.

Ha elvégezzük ezt az OKJ tnafolyamot, akkor az ingatlanos szakember munkáját is segíteni tudjuk, hiszen mi biztosítjuk számára a szükséges eszközöket (pecsét, nyomtatvány, űrlap), de ezenfelül az adatbázisok frissítéséért és az adatfeltöltésért is mi felelünk. A társasházkezelő tanfolyam során elsajátítjuk, hogy miként kell kezelni és iktatni a beérkező dokumentumokat. Az OKJ-s szakember határidős írásos ügyintézést védez, ezért felelőssége kiemelkedő. A társasház aktuális pénzügyi helyzetének ellenőrzése, a pénzügyi egyenleg megállapítása, a közös költség könyvelése, a pályázati lehetőségek kiutatása és kihasználása minden esetben a társasházkezelő feladata és bizalmi feladat.

 

Megéri OKJ tanfolyamra becsatlakozni?

okj9.jpgAz új OKJ rendszerében ma már nagyon sok helyen lehetőségünk van arra, hogy egy korábban indult OKJ tanfolyamra néhány héttel később becsatlakozzunk. Azonban érdemes alaposan megfontolni, hogy ez mennyire jó lehetőség, hogy megéri-e élni vele, illetve, hogy mire kell odafigyelnünk, ha egy ilyen megoldás mellett döntünk.

A becsatlakozási lehetőség az OKJ képzők és a diákok felől nézve is felértékelődött: egyelőre úgy tűnik, hogy mindkét fél jobban jár, ha már egy elindított OKJ tanfolyamra jelentkezik az illető. Ennek egyik oka, hogy az intézményeknek még nincs tapasztalatuk abban, hogy az új OKJ-ban foglaltaknak megfelelően, pontosan mit is kell oktatni, ill. majd a vizsgán mit fognak számonkérni. Még az indulási időpontok is bizonytalanok, mert az OKJ iskolák nem tudják, hogy mikor indíthatják el a képzéseket a kellő számú jelentkezővel, hogy nekik is megérje a dolog és, hogy vizsgára is bocsájthassák a tanulókat.

Hallgatóként nagyon fontos rákérdezni, hogy miről maradunk le, ha később kezdjük el az OKJ tanfolyamot. Ez természetesen attól függ, hogy a képzés mennyivel korábban indult, hány foglalkozást tartottak addig. Elképzelhető, hogy a képzést ugyan elindították és a résztvevőkkel is megkötötték a felnőttképzési szerződést, de órákat még nem tartottak. Ha a tanfolyam korábban meghirdetett indulási időpontja nem régen volt, nyugodtan kérdezzük meg, hogy miről maradtunk le, milyen órák, foglalkozások voltak addig. Előfordulhat, hogy egyáltlaán nem leszünk hátrányban a többiekhez képest, de megtörténhet az is, hogy bizonyos tanyagokat otthon kell pótolnunk.

A lakberendezői OKJ tanfolyamokról

okj8.jpgMa már igen sokan választják a lakberendezői szakmát is, mivel ezzel igen magas kiugrási lehetőségek várnak azokra, akik komolyan veszik a feladatukat. De mit is kell tudni ezekről az OKJ tanfolyamokról?

 

A lakberendező OKJ tanfolyamokon a diákok azokat a kompetenciákat fogják elsajátítani, amik szükségesek a lakóterek önálló berendezéséhez. A berendezéshez a kereskedelemben kapható késztermékeket fogja felhasználni. Ezt a tevékenységet tervezői, kivitelezői és beruházói szerepben is elvégezheti.

A végzett hallgatók egy államilag elismert, középfokú OKJ-s papírt szereznek majd

A  lakberendező  képzés bizonyítványának jellege:

A tanfolyam államilag elismert középfokú szakképzettséget tanúsító bizonyítványt ad. A lakberendezői OKJ legfőbb moduljai között szerepelnek a művészetelméleti alapozó és ábrázoló kurzusok, a munkavállalással és vállalkozással kapcsolatos gazdasági és jogi ismeretekkel foglalkozó órák, a kreatív szakmai tervezésre való nevelés, a lakberendezési tanácsadás és tervezés elsajátítása, valamint az általános berendezői feladatok megismerése.

 

A képzett lakberendező az,

aki a térszervezésért és a hangulatteremtésért felelős személy

aki összetetten gondolkodó, kreatív szakember

aki, önálló, alkotó személyiség

aki több stílusban is otthonosan mozog

aki adottságokat és igényeket felmérve, egy új, értékekkel bíró teret hoz létre

aki más szakemberekkel is kiválóan együttműködik

aki arra törekszik, hogy sajátos, a szokásostól eltérő, új gondolatokat megjelenítő formai és tartalmi megoldásokkal képviselje hivatását!

 

A lakberendező munkaterületének leírása:

Ábrázolási ismeretekkel rendelkező szakember, aki a kereskedelemben kapható késztermékekből képes szakszerűen a lakások és helyiségek berendezését esztétikusan és praktikusan megoldani, összhangban a megrendelő igényeivel, széles körű anyagi és tárgyi ismeretek birtokában.

Munkáját úgy végzi, hogy sem saját, sem munkatársai testi épségét ne veszélyeztesse, és a környezeti károsodást elkerülje.

Tevékenységüket önálló vállalkozás keretei között is folytathatják.

A lakberendező:

Felméri a megrendelő által kínált munkát

Elkészíti a lakótér belső nyílásaival és nyílászáróival, továbbá a lakótérben elhelyezett galériákkal, belső lépcsőkkel összefüggő módosítási javaslatot a megrendelő által biztosított szakmai konzultáció alapján

Elkészíti a lakótér berendezési tervét

Elkészíti a lakótér burkolat-kiosztási tervét

Elkészíti a lakótér világítási berendezési tervét a megrendelő által biztosított szakértői konzultáció alapján

Elkészíti a lakástextil- és kárpit-alkalmazási tervet

Elkészíti lakberendezési színtervet

Elkészíti lakberendezés díszítési és dekorációs elemeinek alkalmazási tervét

Lakberendezési tervegyeztetést végez a megrendelővel és a társtervezőkkel

Közreműködik a lakberendezési termékek beszerzésében

Lakberendezői művezetést végez

Dokumentálja a lakberendezői munka eredményeit

Archiválja a lakberendező szakmai anyagokat és a munkadokumentumokat

Lakberendezői szakmagyakorlással összefüggő adminisztrációt végez

Kommunikál a lakberendezői szakmagyakorlattal összefüggésben

A felsőfokú szakképzésről 1.

okj7.jpgA felsőfokú szakképzés is OKJ tanfolyam és általában azok járnak jól vele, akik csak később szeretnének továbbtanulni. A cégek még a 2000-es évek elején nem igazán tudták megytélni, hogy mire elegendőek ezek az FSZ képzések, azóta azonban igencsak változott a kép, így nem véletlen, hogy ma már egyre többen választják ezeket a felsőfokú OKJ-kat. De mit is kell tudni az FSZ-ről?

 

Kik számára ajánlott?

Többségében azok jelentkeznek a felsőfokú szakképzésekre, akiket első alkalommal nem vettek fel egy egyetemi szakra sem, viszont hasznosan kívánják eltölteni azt az évet, amíg újra megpróbálják a jelentkezést. Nem akarják halogatni a tanulást, így beíratkoznak az áhított egyetem FSZ-jeinek egyikére.

A diákok szakközépiskolákban, vagy valamely felsőoktatási intézményben tanulnak. A különbség azonban nagy: aki a közoktatáshoz tartozó iskolába jár, tanulói jogviszonnyal rendelkezik, aki pedig főiskolán vagy egyetemen tanulja ugyanazt, annak hallgatói jogviszonya van. Tehát sajnos nekik nem jár családi pótlák, árvaellátás, ingyenes tankönyvek, továbbá csökken az esélye az államilag finanszírozott továbbtanulásra is, ha nem fejezi be a jogszabályokban meghatározott időn belül tanulmányait.

A hátrányok azonban eltörpülnek az előnyök mellett: a felsőfokú szakképzés államilag finanszírozott diákjai kaphatnak például tanulmányi ösztöndíjat, illetve szociális helyzetüktől függően rendkívüli és rendszeres szociális támogatásban, valamint kollégiumi ellátásban is részesülhetnek.



A felsőfokú szakképzés első alkalommal 22-23 éves korig ingyenes (a korhatárt a kurzust meghirdető intézmény húzza meg), elvégzésével pedig az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő, a Magyarországon hivatalosan megszerezhető szakképesítések egyikéről jár az oklevél. Ez az egyetemekre, főiskolákra való bejutást is megkönnyítheti, mert plusz pontokat jelent a felvételizőnek.

- Az első években, jórészt az információ hiánya és a végzettek alacsony száma miatt még kevés felsőfokú szakképzésből kikerült fiatalt foglalkoztattak a munkaadók - tudtuk meg Veres Páltól, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OM) szakmai tanácsadójától. Később, ahogy egyre többen végeztek ezeken a kurzusokon, és kiderült, hogy használható tudással rendelkeznek a fiatalok, fokozatosan nőtt irántuk a kereslet. Mivel a kurzusok rövidebb ideig tartanak, mint a főiskolai képzés, és a tananyag gyakorlatias, az érettségizők közül - főként anyagi megfontolásból - egyre többen jelölnek meg felsőfokú szakképzés keretein belül meghirdetett szakot a felvételi alkalmával első helyen.

Hozzátette: miközben a felsőoktatásban továbbtanulók száma csökken, a felsőfokú szakképzésre jelentkezők száma töretlenül nő. Mindez jelezheti, hogy bizonyos szakterületeken könnyebb elhelyezkednie egy felsőfokú szakképzésben végzett fiatalnak, mint egy diplomásnak, miközben továbbtanulási esélyeit sem veszíti el.

A munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Manpower magyarországi munkatársai úgy látják: nem minden felsőfokú szakképzések ad olyan képesítést, amelyet valóban keresnek a munkaadók. - Annak, aki ezt a képzést választja, érdemes körültekintőnek lennie: az, hogy egy szak népszerű, nem feltétlenül jelenti, hogy versenyképes szakmát ad - mondja Szekeres Katalin, a Manpower Kft. HR-tanácsadója.

Vannak szakmák, amelyek esetében az OKJ-oklevél alapkövetelmény, ilyen például a társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadó, a társalombiztosítási ügyintéző, a bérszámfejtő, vagy a mérlegképes könyvelő. Aki nem rendelkezik a megbízható szaktudást igazoló papírral, el se menjen az állásinterjúra.

Ma már szinte minden felsőoktatási intézmény kínál programokat a felsőfokú szakképzésben.

A felsőfokú szakképzésben az oktatási tárca felmérései alapján következők a legnépszerűbb tanfolyamok: jogi asszisztens, idegenforgalmi szakmenedzser, ifjúságsegítő, csecsemő- és gyermeknevelő-gondozó, banki szakügyintéző, pénzügyi szakügyintéző, intézményi kommunikátor, kereskedelmi, vendéglátó szakmenedzser, logisztikai műszaki menedzserasszisztens, számviteli szakügyintéző, műszaki informatikai, illetve menedzserasszisztens, reklámszervező szakmenedzser.

Mi a különbség a felnőttképzés és a felnőttoktatás között?

okj7.jpgNagyon sokan használják ezt a két fogalmat, de nem biztos, hogy tisztában vannak azzal, hogy ezek a fogalmak nem szinonimák. Mi a különbség közöttük és hova tartozik az OKJ?

A felnőttképzés olyan iskolarendszeren kívüli tanfolyamokat jelent, ahol a  tankötelezettségen túli felnőtt emberek tanulnak. Ezek a képzések önköltségesek. A felnőttképzés mellett beszélünk a felnőttoktatásról, mely államilag finanszírozott iskolarendszerű képzésben történik. A felnőttképzés nagy előnye, hogy a tanfolyam során semmilyen töltelék tantággyal nem találkozunk, így gyorsabban ad egy piacképes szakmát a kezünkbe. Azonban nagy hátrányuk, hogy minden esetben önköltségekesek. A felnőttoktatás előnye a tandíjmentesség, mely lényegesen "olcsóbbá" teszi a képzést (bárki rész vehet benne akinek még nincs államilag finanszírozott OKJ-s végzettsége), és a diákigazolvány. Hátránya, hogy nem minden szakma végezhető el felnőttoktatásban, valamint a hosszabb képzési idő.

 

Miért válasszunk a felnőttképzések közül?

Sok évvel ezelőtt egy szakma vagy egy érettségi is elég volt a boldoguláshoz. A munkáltató nem mindig követelt szakképesítést. Az embernek nem kellett azon aggódnia, hogy mit fog majd dolgozni. Ha bolti eladó szakmát kapott, akkor bolti eladó lett, ha hentesként végzett, hentes lett. Akár a nyugdíjig. Azután egyre többen kezdtek el egyetemekre járni és óriási lett a túlképzés.

A 90-es évek elején megjelentettek az OKJ-s tanfolyamok és egyre népszerűbbé váltak azok körében, akik nem jutottak be egyik főiskolára sem és azoknál is, akik egy biztos szakmát szerettek volna megszerezni: aki felnőttként ismét tanulásra szánta magát, az örömmel vette az OKJ-s képzések létrejöttét.

 

Kérdések az OKJ tanfolyamokkal kapcsolatban

okj5.jpg1. Igényelhetek diákigazolványt, ha nappali OKJ tanfolyamra íratkoztam be? És mi a helyzet a levelezőn vagy estin tanuló diákokkal?

A nappali, esti és levelező tagozatokon tanuló diákok is kaphatnak diákigazolványt, ha egy OKJ tanfolyamot választanak. A nappali OKJ-t választók ezenfelül még jogosultak családi pótlákra, árvaellátásra, egészségbiztosításra.

Szeptembertől kevesebben tanulhatnak ugyanakkor ingyen egy OKJ képzésen: nappali tagozaton abban az évben kezdhetünk utoljára ingyenes OKJ félévet, amelyben a 20. életévünket betöltjük. Az esti és levelező képzésben azonban továbbra sincs ilyen korhatár, az első szakképesítést bármikor ingyen szerezhetitek meg.

 

2. Mennyibe kerül a diákigazolvány és hogy tudom igényelni?

A diákigazolvány igényléséhez be kell szerezni a Nemzeti Egységes Kártyarendszer adatlapját (NEK adatlap), ilyet az okmányirodákban kérhettek. Ehhez szükségetek lesz az anyakönyvi kivonatra, a lakcímkártyára, egy személyazonosító okmányra. A kitöltött adatlapot ezután az iskolában kell leadni, az eljárásért 1400 forintot kell fizetni.

A diákigazolvány elkészítése általában 45 napot vesz igénybe, persze ha hibajavításra vagy hiánypótlásra van szükség, akkor ez a határidő kitölódik. Ha a diák még nem kapta meg az igazolványát, az iskolában térítésmentesen kérhet igazolást, amellyel minden kedvezményt igénybe lehet venni. Ez 60 napig érvényes, és többször is igényelhető.



A szakmát váltani kívánók körében is népszerűek az OKJ tanfolyamok

okj4.jpgUgyan az első állás, karrier megtalálása is nagyon fontos, de ennél sokkal jelentősenn pillanat az, amikor valaki szakmát akar váltani. Márpedig ez igen gyakran előfordul mostanság: valakit az élethelyzete, valakit a válság, míg míg másokat egyszerűen az a felismerés juttat el addig, hogy új karrierlehetőség után nézzenek. Az ilyen jellegű szakmaváltás egyik járható útja, hogy egy OKJ-s tanfolyam keretében új végzettséget szerzünk.

A statisztikák azt mutatják, hogy nagyon sokan választják úgy az OKJ-s képzéseket, hogy már rendelkeznek végzettséggel. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az OKJ-s tanfolyamot választók 60 százaléka rendelkezik már végzettséggel, 25 százalék diplomával, azaz az ilyen képzési formát választók több mint felének szakmaváltás lehet a célja.

Persze szakmaváltás előtt érdemes komolyan végiggondolni, milyen irányba induljunk el. Nem szabad elfeledkezni saját érdeklődési körünkről, készségeinkről, erősségeinkről és a munkával kapcsolatos elvárásainkról sem, hiszen ezek alapján kell egy OKJ tanfolyam mellett döntenünk. Szükség esetén persze mindenki segítséget kaphat a leginkább neki való konkrét, piacképes szakma kiválasztásához. Ezenkívül egyrészt megfelelő színvonalon sajátíthatja el az adott szakmát, másrészt a munkaerőpiacon jó presztízsű bizonyítványt szerezhet.

A szakértők azt ajánlják, hogy aki szakmaváltáson, új OKJ-s képzésen gondolkodik, az lehetőség szerint augusztus 31-ig kezdje meg tanulmányait, mivel annak anyagi terhei és a képzési idői szeptember elsejétől  megnőnek majd.

Az első szakképesítés megszerzése

okj1.jpgMa már tudjuk, hogy az első szakképesítés, OKJ-s papírral nem egy egész életre szóló döntést kell meghoznunk, hiszen ma már sokszor 50 éves kor után is újabb képesítéseket kell szereznünk, hogy megfelelően érvényesülhessünk a munkaerőpiacon. Ennek ellenére az első szakma kiválasztása és megszerzése sok évre meghatározhatja az életünket és a karrierünket.

Az OKJ-s tanfolyamok böngészése során nagyon fontos, hogy ismerjük önmagunkat, hogy tudjuk, hogy milyen szakképesítési lehetőségek közül választhatunk és nem árt, ha van egy pár friss információnk a munkaerőpiac aktuális igényeiről.

Ahhoz, hogy önmagunkat ismerjük, nagyon sok figyelemre van szükség. Tudnunk kell, hogy milyen tevékenységeket végzünk szívesen, mikor érezzük magunkat jól, milyen dolgok töltenek el minket energiával. Önmagunk tudatos megfigyelése igazán hasznos lehet későbbi döntéseinkhez. Önismeretünket azonban másképp is növelhetjük, pl. úgy, hogy odafigyelünk arra, mások mit mondanak rólunk: miért kapunk elismerést, melyek azok a megnyilvánulásaink, amik másokat mosolyra fakasztanak.

A jó döntés meghozatalához azonban fontos, hogy tisztában legyünk a választható szakképesítésekkel, a képzési lehetőségekkel. Ezekről az Országos Képzési Jegyzéket (OKJ) böngészve tájékozódhatunk. Ez a jegyzék az állam által elismert szakképesítéseket tartalmazza.

Aki a munkaerőpiac igényeiről szeretne valós információkat szerezni, annak hasznos lehet az Internet és az ott megtalálható statisztikák (például az NPP is). Ezek segítségével képet kaphatunk arról, hogy a választott szakmával nagyságrendileg milyen fizetésre számíthatunk, illetve arról is tájékozódhatunk, hogy mennyire lesz könnyű (vagy nehéz) az elhelyezkedés.

 

Általános képzési formák

Érdemes röviden áttekinteni, hogy milyen jellegű képzések közül választhatunk, mert így talán döntésünk is megfontoltabb lesz.

 

Iskolai rendszerű, nappali képzés

Ez a képzés hasonlít leginkább a középiskolában eltöltött évekhez, azaz a hétköznapokon több órát is az OKJ-s tanfolyamot meghirdető intézményben kell töltenünk. Nagy előnye, hogy az első OKJ ilyen formában ingyenes, sőt emellett egyébb juttatásokat is szerezhetünk. A magas óraszám miatt az ilyen OKJ-s tanfolyamok esetében rá vagyunk kényszerítve a mindennapi tanulásra, sőt ez alatt bármikor segítséget is kérhetünk tanárainktól. Nagy hátránya, hogy csak 23 éves korunkig áll rendelkezésünkre ez a képzés, sőt mellette bizonyára nem fogunk tudni dolgozni.

 

Iskolai rendszerű, esti vagy levelező képzés

Ezek az OKJ tanfolyamok lehetővé teszik, hogy munka mellett is járhassunk valamilyen tanfolyamra. Esti formában heti 2-3, levelező formában heti 1-2 alkalommal kell bejárnunk, jellemzően a késő délutáni, esti órákban vagy hétvégén. Ezeken a napokon általában 4-6 órát töltünk a képző intézményben. Legfontosabb előnye, hogy munka és család mellett is végezhetőek ezek az OKJ tanfolyamok, sőt a tanulási időt teljesen magunk oszthatjuk be. Hátránya, hogy kevésbé vagyunk rákényszerítve a folyamatos tanulásra és nem igazán jár hozzá támogatás.

 

Iskolarendszeren kívüli (tanfolyami) felnőttképzés

Ez a képzési forma is lehetővé teszi a munka vagy család melletti tanulást, jellemzően heti 1-2 alkalommal kell a képző intézményben megjelennünk, de előfordulhat olyan is, ahol ennél intenzívebb az oktatás. Ebben a képzési formában (az előzőektől eltérően) nem állunk tanulói jogviszonyban a képző intézménnyel, ehelyett felnőttképzési szerződést kötünk velük.

 

OKJ tippek az intézményekről 1.

ingyenes-okj-s-kepzesek-34543.jpgOKJ tanfolyamra szeretnél jelentkezni? Akkor bizonyára tudod, hogy milyen sokat jelent annak kiválasztása, hogy melyik intézményben kívánod elvégezni az adott képzést. De mi alapján is érdemes választani?

Sajnos sok képző a felmondhatatlan szerződésektől a rejtett költségekig mindent bedob a profit érdekében... Azonban a következő tippekkel kikerülheted, hogy átverjenek.

 

1. Mindig olyan intézményt válassz, ahol vizsgázhatsz is. Ezek a képzők valószínűleg jobbak a képzésben is, mivel közvetlen visszacsatolásuk van a vizsgakövetelményekről. Sőt ma már olyan könnyű megszerezni a vizsgáztatási jogosultságot, hogy akinek nincs ilyen, annak valószínűleg nem is az a tanfolyam a fő profilja. Ráadásul nem is kell mondani, hogy mennyivel kényelmesebb és hatékonyabb egy már megszokott környezetben vizsgázni.

 

2. Nem óraszámtól függ a minőség. Nem lehet megmondani, hogy a rövidebb vagy hosszabb tanfolyam lesz-e eredményesebb. A túl magas óraszám eredményezheti azt, hogy a vizsgára elfelejti az illető azt, amit a tanfolyam elején tanult, az alacsony óraszámmal, pedig nem biztos, hogy megszerzi a szükséges tudást. Ugyanakkor egy jó oktató akár alacsonyabb óraszám mellett is hatékonyan tud tanítani,



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 7
Tegnapi: 1
Heti: 8
Havi: 29
Össz.: 8 201

Látogatottság növelés
Oldal: OKJ tanfolyamok, információk
Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! - © 2008 - 2024 - okjtanfolyam.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »